Divatnak és illemnek két testvérként kellene együtt haladnia, hiszen mindkét szónak ugyanaz az eredete: a latin modus szó, vagyis a helyes mérték.
Mégis azt látni, hogy a divat, lassan de biztosan levetkőztetett minket, nőket, férfiakat egyaránt.
Sokan nem úgy nőttek fel, hogy hallottak volna a nagymamájuktól arról, hogy a hűség hogyan is nyilvánulhat meg az öltözködésünkben. A hűségnek most csak két idetartozó aspektusáról beszélek. Hűségről önmagunkhoz, ami magában foglalja azt, hogy hű vagyok a választásomhoz, a döntésemhez, az értékrendemhez. Hűségről a társunk iránt, ami az öltözködés tekintetében jelentheti azt, hogy bár tetszhet nekem egy ruhadarab, mégsem veszem fel, mert a stílusa miatt azt üzeni rólam, hogy szabad vagyok. Bátran közeledhetsz felém. Talán ez így erős, de nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy pár éve még a hivatásos hölgyek viseltek csak ennyire kivágott, átlátszó, túl rövid, túl feszes ruhákat, amiket manapság divatosnak, szexinek tartunk. Szükséges-e a mai túlfűtött, lépten-nyomon szexuális ígéretekkel bombázó világunkban, hogy mi magunk is azt üzenjük az öltözködésünkkel, hogy kaphatóak vagyunk? Márpedig az öltözetünk egy üzenet. Mindig.
Egyfajta kommunikáció, amihez komoly önismeret szükséges, éppen ezért tanulható, fejleszthető. Ha az öltözeted nélkülözi a mértékletességet, jó ízlést, méltóságot, könnyen furcsa helyzetekben találhatod magad. Az illendő ruha véd. Véd a félreértéstől, egy rossz megítéléstől, egy elrontott első benyomástól. Ezért érdemes átgondolni, hogy, mit mikor és hova veszünk fel.