Kategória: Küldetésem

Önismeret útján járó, önazonos, hiteles nőknek készítek élethelyzetükhöz illő ruhákat. Olyanoknak, akik büszkén, méltósággal, harmóniát sugározva képviselik A Női Minőségüket.

Két gyermekes édesanya voltam, amikor, a férjem megkért, hogy kísérjem el egy rendezvényre. Nem aggódtam, hiszen a szekrényem tele volt jobbnál jobb ruhákkal. Azonban már évek óta a fő feladatom a család hátterezése volt, és nem követtem annyira sem a divatot, sem a saját változásaimat.

Akkor estem kétségbe igazán, amikor elkezdtem felpróbálni a magamnak kiválasztott ruhákat. Túl szűk, túl rövid, túl átlátszó vagy túl mély kivágás, volt az ítélet. Hiába szerettem régebben ezeket a ruhákat, egyik sem volt méltó sem az anyaságomhoz, sem az eseményhez, sem az élethelyzetemhez.

Egy napom volt arra, hogy ruhát kerítsek magamnak. Interneten nagyon bizonytalan volt akkoriban még ruhát rendelni, főleg egy nap alatt. Ez a szakmám, az nem lehet, hogy csak magamnak ne tudjam megoldani. Ruhásként sok alapanyagom van otthon, gyorsan tudtam választani az alkalomnak megfelelő színű, minőségű anyagot. Megjelent előttem egy sziluett, ahogyan szerettem volna kinézni, és nekiálltam. Éjfél felé már remegett a kezem a feszültségtől, hogy elkészülhet-e ez egyáltalán másnap délutánra. Felvarrtam az utolsó kapcsokat, elvégeztem az utolsó simításokat és elkészültem. Másnap még átestem a fodrász, és a gyermekek elhelyezése adta kihívásokon, de estére büszkén és felszabadultam sétáltam a férjem oldalán. Megváltoztam, ez igaz és már nem voltam húsz éves, de értékesnek, szeretettnek, megbecsültnek éreztem magam. Az öngondoskodásom, végső soron az önszeretetem vezetett ehhez.

Az öltözködés elsősorban önismereti kérdés. Üzenet magunkról a külvilágnak, ezért érdemes átgondolni mit is akarunk üzenni magunkról. Az én üzenetem az, hogy tisztelem az értékrendemet, elismerem az értékeim melletti kitartásomat, és ennek megfelelően méltósággal, büszkén képviselem a Női Minőségemet. Ebben segítek a hozzám hasonló helyzetben lévő nőknek is, aki ruháikat velem terveztetik és készíttetik el.

Szakmai üzenetem: A munka és magánélet egyensúlyához az is hozzá tartozik, hogy a két életterületünkön felvállalt szerepünk, értékrendünk között ne legyen nagy ellentmondás, érdemes törekedni arra, hogy távol se legyenek annyira egymástól. Ebben az önismereti út sokat segít. Meggyőződésem, hogy az öltözködésünk is nagyban önismereti kérdés. Sokkal hasznosabb, egy időtálló, hiteles és önazonos kapszula gardrób, mint két szekrénynyi ruha a szezon végi leértékelésből.

mondják. Amikor ezt nekem először mondták, olyan dühös lettem, hogy pofozkodni lett volna kedvem. Az jutott eszembe, hogy azt mégis hogyan kell?

Hogyan lehet ennyire evidens vagy látszólag könnyedén használható készségeket elsajátítani, használni a mindennapokban önmagunk támogatására, ha az nem volt része a szocializációnknak? Senkitől nem hallottunk róla, és nem is láttunk rá példát a családban.

Nem a terápia fontosságáról szeretnék most beszélni, mert azt szerintem nem kell már hangsúlyoznom.

Ha szakértő kezekbe kerülünk, a belső utazásunkhoz kapunk egy biztonságos, támogató, elfogadó teret. De mi történik, mikor elönt minket a kishitűség egy projekt közepén, vagy egy nehéz tárgyalás elején? Ha az otthoni békés környezetünkbe egyszer csak betoppan egy feldúlt családtag, egy most azonnal old meg kéréssel, miközben online meetingünk van, betettük a mosást és a sütőt is ideje lenne elzárni?

Azt hittem, hogy a szembenézés az valami sokáig tanulandó, félelmetes, bonyolult dolog. Aztán kiderült, hogy ugyan nekikezdeni félelmetes lehet, de valójában pont a félelmetessége oldódik fel azáltal, hogy megtörténik.

Sokkal egyszerűbb, mint gondoltam. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a legrosszabb, ami történhet?

Aztán egy kicsit lélegeznünk kell, és teremteni magunkban egy biztonságos, támogató, elfogadó teret, amiben megvárjuk a választ magunktól. Az első válasz nem mindig értékelhető, mert vagy a kétségbeesés hangja, vagy egy drámai narratíva érkezik a fejünkből. Attól függ, milyen viszonyban vagyunk a belső kritikusunkkal. Az is előfordul, hogy nem sikerül elcsendesedni, mert újabb és újabb negatív ingerek érnek, vagy belülről-negatív gondolatfolyam formájában, vagy kívülről –elégedetlenség, sürgetés formájában. Ilyenkor különböző technikákkal érdemes magunkban megteremtenünk ugyanazt a megtartó teret, mint a terápián ahhoz, hogy hozzáférjünk önmagunkhoz.

Én a légzéstechnikával kezdtem, amit a jógázásom során tanultam. Van, aki elszámol tízig, százig. Van, aki elmond egy fohászt, vagy egy imát. Van, aki rendszeresen meditál. Tulajdonképpen szerintem mindegy, a lényeg, hogy rendszeresen kerüljünk a saját belső lényükkel egy ítélkezés mentes kapcsolatba. Valójában a mindfulness-ről (tudatos jelenlétről) beszélek, amit már időszámításunk előtt 4000 évvel is tanított a szánkhja filozófia. Az ilyen pillanatokba engedjük bele ezeket az érzéseket, gondolatokat. Ezáltal megértjük mi zajlik bennünk, és hozzáférünk a lehetséges megoldásokhoz.

Az is elég gyakori, hogy rájövünk arra, hogy az a borzasztóan nagyon rossz, az nem is olyan rossz. Ezután már könnyebb azt a kérdést feltenni, hogy hogyan küzdhetnék meg ezzel a helyzettel?Szóval én a jógával teremtek magamban teret ehhez. Jógázni jó, kollégákkal még jobb, barátokkal, családdal meg aztán mindenképp. Ha meditációvá szeretnénk fejleszteni a jógázást, akkor érdemes a szabadba menni.

Stílusosnak azt a nőt nevezhetjük, aki önmagából, a saját karakteréből a legtöbb nőiességet hozza ki.

A női finomság egyik ismérve a szemérem. A hölgyi rejtőzködés, sejtelmesség hat legmélyebben az igényes férfi szívére.

 Ezért fontos, hogy öltözködésünkben a kevesebb mindig több elvét érvényesítsük abban is mit mutatunk meg magunkból, és abban is milyen mértékben ékesítsük fel magunkat.

A geometriai formák funkcionalista minimalizmusában (nadrág) eltűnt a törékeny, finom arányosság és megejtő báj. Az örömtelen formai lecsupaszítottság száműzte a léleknek menedéket nyújtó szépséget, és gyönyörködtetést. A nagyon testhez simuló nadrágok megtépázták a női méltóságot.

Olyan területet tárnak fel a szemlélődő előtt, amelyet évszázadokig harangformában elzártunk az avatatlan szem elől. Férjünk, kincsének tekinthette ezt, az intimitás mélyebb minőségeként őrizhette. Ma azonban mindenkinek megmutatjuk. Hol marad így a rejtély?

Ha szoknyát, ruhát hordunk, persze nem túl rövidet és nem túl szűket, lehetőségünk van lágyságunkat, simogatnivaló puhaságunkat, védtelenségünket megmutatni és megélni.

A férfi felelősségvállalását a női védtelenség hívja életre. Ha meg mered mutatni, akkor megtörténik. Kinyitja előtted az ajtót, elveszi a nehéz csomagodat, nőnek néz és nőként kezel. Lovagias tettekre sarkallja a lehetőség, hogy engeded lovagnak lenni.

A mai rohanó világunkban azt gondoljuk, hogy praktikusabb egy nadrág. Ugyanakkor azt nehezen hisszük el, hogy a folytonos nadrág hordás megváltoztatja a mozgásunkat, viselkedésünket. Figyeljük csak meg, mennyivel hanyagabb a testtartásunk, mennyi olyan mozdulatot teszünk, amit szoknyában nem tennénk. Valójában ettől lesz egy kicsit férfias a megjelenésünk nadrágban.

Divatnak és illemnek két testvérként kellene együtt haladnia, hiszen mindkét szónak ugyanaz az eredete: a latin modus szó, vagyis a helyes mérték.

Mégis azt látni, hogy a divat, lassan de biztosan levetkőztetett minket, nőket, férfiakat egyaránt.

Sokan nem úgy nőttek fel, hogy hallottak volna a nagymamájuktól arról, hogy a hűség hogyan is nyilvánulhat meg az öltözködésünkben. A hűségnek most csak két idetartozó aspektusáról beszélek. Hűségről önmagunkhoz, ami magában foglalja azt, hogy hű vagyok a választásomhoz, a döntésemhez, az értékrendemhez. Hűségről a társunk iránt, ami az öltözködés tekintetében jelentheti azt, hogy bár tetszhet nekem egy ruhadarab, mégsem veszem fel, mert a stílusa miatt azt üzeni rólam, hogy szabad vagyok. Bátran közeledhetsz felém. Talán ez így erős, de nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy pár éve még a hivatásos hölgyek viseltek csak ennyire kivágott, átlátszó, túl rövid, túl feszes ruhákat, amiket manapság divatosnak, szexinek tartunk. Szükséges-e a mai túlfűtött, lépten-nyomon szexuális ígéretekkel bombázó világunkban, hogy mi magunk is azt üzenjük az öltözködésünkkel, hogy kaphatóak vagyunk? Márpedig az öltözetünk egy üzenet. Mindig.

Egyfajta kommunikáció, amihez komoly önismeret szükséges, éppen ezért tanulható, fejleszthető. Ha az öltözeted nélkülözi a mértékletességet, jó ízlést, méltóságot, könnyen furcsa helyzetekben találhatod magad. Az illendő ruha véd. Véd a félreértéstől, egy rossz megítéléstől, egy elrontott első benyomástól. Ezért érdemes átgondolni, hogy, mit mikor és hova veszünk fel.

Jó benyomást szeretnénk tenni, általában, mindannyian. Sokszor azért mert bizonyítanunk kell a rátermettségünket, alkalmasságunkat, más esetben meg akarunk győzni valakit valamiről, vagy szeretnénk, ha hitelesnek tartanának minket. Valójában mindegy is, hogy miért.

Ha valakit elborítanak a negatív érzelmek, egész nap csak negatív gondolatok keringenek a fejében önmagáról, a külvilágról, annak történéseiről, hogyan lehetne pozitív kisugárzása?

Javíthat ezen, ha felvesz egy életigenlő vidám nyári ruhát? Igen is, meg nem is. Egy ideje azt vallom, hogy öltözz azzá, akivé válni akarsz. Néha meg kell előlegeznünk egy későbbi én állapotunkat, hogy könnyebben elérjük azt. Ez nem oldja meg az összes problémánkat, de hozzásegít. Ha összeszedett, rendezett vagy kívül, előbb utóbb a gondolataid is rendeződnek, és így rendeződik körülötted a környezeted is.

Ha sikerül az érzéseinket pozitív irányba hangolni, a kisugárzásunk is pozitív lesz.

Nagy lépést tehetünk a pozitív kisugárzásunk érdekében, ha az önszeretet és az öngondoskodás szükségességét felismerjük az életünkben, így az öltözködésünkben is. Ha megváltozott az alakunk, több lehetőség áll előttünk annak érdekében, hogy megjelenésünkön, kisugárzásunkon ez ne látszódjon. Életmódot válthatunk, mozoghatunk, diétázhatunk, vagy elfogadhatjuk a változásainkat. Tudjuk régóta, hogy a szépség nem egy-egy karakter geometriai szabályosságával van kapcsolatban, hanem a lelkünk állapota, belső mivoltunk minősége tükröződésében nyer értelmet a vonásaink, testünk mozgása és a mondanivalónk összességében.

Ha jó a kisugárzásod, jól vagy magaddal, belső szépséget árasztasz magad körül, amit mindenki érzékel. Így hát erre érdemes törekedni. Ebben sokat segít, ha kitűzöd magad elé a célt, amilyen nővé válni szeretnél, és annak öltözöl. Egyre jobban megismered, betöltöd ezt az új minőséget. Rövidesen ez lesz a te minőséged, amiben jól érzed magad.

Észrevetted már, hogy mások véleménye, féltékenysége, félelmei vagy előítéletei, vagy a társadalmi elvárások megakadályozzák a haladásodat?

Rajtakaptad már magad önszabotázson?

Ha a válasz bármelyikre igen, akkor egy belső utazást javaslok neked az önismeret felé. Az önbizalom és a belső erő fejlesztése segít felismerni, hogy a kudarcok nem véglegesek, és a saját félelmeinken való felülkerekedés, valamint a kitartás kulcsfontosságú a sikerhez.

Szövevényes hiedelem rendszerben nőttem fel. Mások véleménye éjjel-nappal ott lebegett a fejünk felett, olyannyira, hogy a mindennapjainkat is alá kellett rendelni ennek.

A felnőtt életem azzal kezdődött, megfogadtam magamban, hogy én biztosan meg fogom törni a családi mintát, nem követem ezeket az elveket, és egészen máshogyan fogom csinálni.

Teltek az évek, és észrevettem, hogy a zsigereimben tárolom ezeket a meggyőződéseket, és ugyanazok a gondolati minták kínoznak, mint régen. Együtt élek egy kegyetlen belső kritikussal, és nagyjából olyan magas a stressz szintem, mint egy világháborút túlélő katonának.

Bárki el tudott bizonytalanítani, és akárkinek volt valami baja, azt mindig magamra vettem, magamban kerestem a hibát.

A munkahelyeimen úgy éreztem nem tudom megmutatni magam, és valahogy nem tudtam beilleszkedni sem. Eljött az ideje, hogy elcsendesedjek, magamra figyeljek, és elkezdjek magamon dolgozni.

Nem állítom, hogy az út végére értem. A jobb emberré válásra törekvés egy életen át tartó folyamat.

Elkezdtem tanulmányozni más, hasonló küzdelmeken átment embereket. Találtam magamnak inspiráló példát is. Coco Chanel, Vera Wang, Alexander McQueen, Tom Ford.

Coco Chanel, az egyik legismertebb divattervező, a 20. század elején úttörő szerepet játszott a női divat forradalmasításában, az ő útja is tele volt nehézségekkel. Gyermekkora árvaházban telt, és fiatal nőként nagy szegénységgel kellett megküzdenie. A társadalom által megszabott nemi szerepek és elvárások szintén akadályokat jelentettek számára, különösen akkor, amikor férfiak által uralt iparágban próbálta megvetni a lábát. Chanel azonban nem hagyta, hogy a származása vagy a kor társadalmi normái visszatartsák. Innovatív ötleteivel és merészségével meghaladta saját félelmeit, és olyan ruhadarabokat hozott létre, amelyek felszabadították a nőket az akkori szigorú divatszabályok alól. Chanel története arról szól, hogy hogyan lehet a belső és külső akadályokat legyőzve valami teljesen újat és maradandót alkotni.

Végül arra jutottam, hogy az önbizalmam fenntartása és folyamatos fejlesztése, az önreflexió és a tudatosság mindent áthat, átformál körülöttem.

Jó úton járok, és megvannak az eredményeim.

Például ez a fotó egy folyamatban lévő munkám makettje. Pár évvel ezelőtt még csak reméltem, hogy ezzel foglalkozhatok. Önállóan a teljes folyamatot meg tudom valósítani, folyamatos bíztatás, és támogatás nélkül is.

Rájöttem, hogy én voltam a legnagyobb ellenségem, magamat kellett legyőznöm. Nem a főnökeim nem támogattak, vagy a kollégáim, hanem én nem támogattam magam, és én nem hittem magamban.

Szükségét éreztem, hogy megmondják nekem, mit csináljak, és hogyan. Ma már a magam útján járok, hiszek magamban, megtaláltam a belső erőforrásomat, így a motivációval sincs gondom.

Számtalan úton lehet fejlődni, és kis lépésekkel kezdődik minden.

A kérdés egy alapvető megállapításra is rávilágít: miszerint az öltözködésünk elsősorban önismereti kérdés. Kik vagyunk? Milyen élethelyzetben vagyunk? Mik a napi feladataink? Milyen öltözetben lehet ezeket a feladatokat ellátni? Milyen hatást szeretnénk tenni az emberekre? Milyennek lássanak bennünket a többiek?

Sokan veleszületett tehetséggel állítják össze, majd kombinálják az aznapi megjelenésüket. Délelőtt egy tárgyalásra tartó üzletasszonyt látok, aki délután egy könyvbemutatón vesz részt, majd később egy táncos rendezvénnyel fejezi be a napot. Ugyanabban a kosztümben tenné mindezt? Nem. A délelőtti blézert leváltja egy könnyebb pelerin, vagy kiskabát, estére pedig egy spagetti pántos fodros ruha váltja a blézerhez választott szoknyát. Elhittem neki délelőtt, hogy egy üzletasszony, délután egy átlagos érdeklődő, este pedig egy vérbeli táncos. Hogyan lehetséges ez? Megtévesztés lenne? Nem hiszem, mindig is azt gondoltam az öltözködésről, hogy öltözzünk azzá, akivé válni szeretnénk. Hiszen az öltözetünk egyben egy üzenet is rólunk. Tükrözi a belső rendet, összeszedettséget jó esetben, de azt is megmutatja, ha éppen nem vagyunk jóban magunkkal, vagy a világgal.

Sokszor azért állunk a ruhásszekrény előtt olyan tanácstalanul percekig, mert belül vagyunk összezavarodva. Biztosan van több olyan ruhánk is, amelyik kifogástalanul állna rajtunk. Mégsem tudunk dönteni. Vágyunk arra, hogy valamilyen hatást tegyünk, ugyanakkor félünk mit fognak gondolni rólunk. Nem szeretnénk megszégyenülni, de még nem tisztáztuk magunkban milyen minőségben megyünk arra az eseményre, mit képviselünk ott?

Szóval az öltözeted sok mindent elárul rólad, és ha azt szeretnéd, hogy jó benyomást tegyél, vagy ennél sokkal konkrétabb célod van, tervezd meg, mit mivel veszel fel. Bátran kísérletezzünk a különböző üzenetek megformálásában. Elragadtatottságot, érdeklődést, vagy éppen gondtalanságot szeretnénk üzenni, vagy egyszerűen csak egy magabiztos nyitott, nyugodt személyiséget szeretnénk megjeleníteni, rajtunk múlik.